Szigetvári birkózó a dobogó tetejénDiákolimpiai aranyérme után, most a magyar bajnokságon újra diadalmaskodott Galambos Milán a Hőszig – IsoteQ – Szigetvári Birkózó Sport Egyesület 76 kilógrammos birkózója.
Törökszentmiklóson kiváló körülmények fogadták az országos döntőbe jutott sportolókat, ahol a tavaszi rangsorversenyek alapján, a súlycsoportok első 16 helyen kvalifikált birkózója léphetett szőnyegre. A szigetváriak, súlycsoportjában első helyen rangsorolt diák korcsoportos versenyzője, abszolút esélyesként ellenmondást nem tűrő teljesítménnyel szerezte meg a bajnoki címet. A szigetvári birkózó az összes győztes mérkőzést figyelembe véve 36 technikai pontot gyűjtött, ezzel szemben ellenfeleinek mindössze egyetlen pontot engedélyezett. A most már háromszoros országos bajnok júniusban, korkedvezménnyel a Magyar Birkózó Szövetség engedélyével az egyel idősebb korcsoport országos bajnokságán a serdülők között is szerencsét próbál, ahova a 6. helyen rangsorolta magát. E közben folytatódik az ifjúsági korcsoportos birkózók felkészülése a nyáron megrendezendő utánpótlású világversenyekre, közöttük a Hőszig – IsoteQ-es szigetvári csapat VB. 5. helyezettjével, Galambos Ramónával. A szigetvári birkózó hölgy, május 26-27.-én a Grand Prix Of Germany női versenyen lép szőnyegre, ahol az indulók névsorában az európaiak mellett, a tengerentúlról Dél – Amerikából, valamint Ázsiából is érkeznek sportolók. A válogatott szakvezetők szerint, a tehetséges birkózó hölgy felkészülése a tervek szerint alakul, mivel az elmúlt hétvégén megrendezett Szigetvíz Kupa országos rangsorversenyen erőfeszítés nélkül győzedelmeskedet - ezt Módos Csaba a szigetvári birkózó szakosztály vezetőedzője is megerősítette.- Birkózónk tavasszal esett át egy kisebb térműtéten, ami a szakszerű beavatkozásnak köszönhetően most már a múlté, így sportolónk teljes erővel végzi az edzők által kiszabott edzésmunkát. Mivel a világversenyek még távol vannak, ezért Ramóna a felkészülési időszaknak megfelelő formában van. Csúcs közeli teljesítményt a Katowicében rendezendő júliusi Ifjúsági Európa Bajnokságra, csúcsteljesítményt az augusztus végén az Azerbajdzsánban, Bakuban megrendezendő világbajnokságra kell időzítenünk. A Németországban, Dormagen-ben rendezendő nagyszabású viadal, jó rálátást ad az 56 kilós szigetvári leány nemzetközi mezőnyben elfoglalt jelenlegi helyéről. Fokozottan figyelnünk kell az orosz, indiai, és főként a női birkózást hosszú ideje uraló ország, a japán leány teljesítményére. Ha a felkészülést semmi hátráltató tényező nem zavarja meg akkor csakúgy, mint az elmúlt évben a nemzetközi mezőnyben kiválóan teljesítő birkózónk, reményeink szerint, 2012-ben is sok sikert fog elérni. – A Németországban megrendezett verseny utáni héten a szigetvári birkózó, egy hetes nemzetközi edzőtáborozáson vesz rész a verseny helyszínén. Sérülések után újra az élmezőnyben…Sérülések sorozata hátráltatta a Hőszig – IsoteQ – Szigetvári Birkózó Sport Egyesület több sportolóját, az elmúlt időszakban a felkészülésben és a versenyek való indulásban. Az ifjúsági világbajnokságon 2011-ben, ötödik helyezést szerzett Galambos Ramóna térdét, míg a most már több mint egy évet sérüléssel bajlódó Arany Imre, aki ugyancsak ifi válogatott kerettag, jobb könyökét műtötték tavasszal. A szakszerű beavatkozásnak és rehabilitációnak köszönhetően, birkózóink újra szőnyegen vannak, és onnan folytatják tovább ahol abba hagyták.
A Szigetszentmiklóson megrendezett nemzetközi szabadfogású rangsorversenyen, igen látványos teljesítményt nyújtottak a szigetváriak. Galambos Ramóna simán, pontveszteség nélkül végzett az élen, csakúgy mind Mernye Bence, aki a nehézsúlyú fiúk között szerzett aranyérmet. Az 54 kilósok között Arany Imre az elődöntőben vesztett egy Macedón ellenfél ellen, de a bronzmérkőzésen biztosan állt a szőnyegen, így felléphetett a dobogó legalsó fokára. A 100 kilogrammos súlycsoportban Mernye Krisztián az elődöntőben, előrehozott döntőt birkózott a „hazai pályán” szereplő riválisa ellen. Nem kisebb volt a tét mind a nemzeti címeres mez megszerzése, melyet nagy küzdelemben nem sikerült megszerezni. A bronzmérkőzést viszont esélyeshez méltón behúzhattuk neve mellé, így ő is éremmel térhetett haza. A csapatversenyben a Hőszig – IsoteQ – Szigetvári BSE a 4. helyen végzett. Mivel már csak egy válogató verseny van vissza a világversenyekig, részvevők névsora kezd körvonalazódni a szakvezetők fejében. Mivel az utánpótlású korosztálynak, távoli helyszíneken, így az ifjúsági és junior világbajnokságot Azerbajdzsánban, Bakuban, illetve Thaiföldön rendezik, oda a költségek miatt, csak azok utazhatnak, akik az európai kontinens viadalon súlycsoportjukban érmet szereznek. Galambos Ramóna viszont nyugodtan készülhet a nyár folyamán lebonyolításra kerülő ifjúsági világversenyekre, mivel az elmúlt év világbajnokságának pontszerzőjeként, a szakvezetők őt mindenképpen a Bakuba utazók között említenek. Az elmúlt hétvégén, Módos Péter a Hőszig – IsoteQ – Szigetvári BSE sportolója olimpiai felkészülését megszakítva, pár napra haza látogatott, Szigetvárra. Elmondása szerint felkészülése a válogatott keretben, az elképzeléseknek megfelelően, zavartalanul folytatódik. „csonti” -nak sokat segít Majoros István, a kötöttfogású birkózás athéni olimpiai bajnoka, aki szaktanácsadóként minden edzésen segíti a zökkenőmentes felkészülést. A felnőtt kötöttfogású válogatott az elkövetkező időszakban Olaszországban edzőtáborozik, ahol előreláthatóan a június 2.-án Sassariban megrendezendő Milone Trophy felnőtt kötöttfogású viadalon szőnyegre is lépnek. ![]() Juniorok mellett, a fiatalok is kiettek magukértA junior korcsoportos birkózóknak, a Miskolcon megrendezett 17-23 éves utánpótlású szabadfogású országos bajnoksággal, befejeződött a szigetváriak szempontjából sikeresnek tekinthető tavaszi idény. Mindössze egyetlen ellenfél tudta legyőzni a tavaszi szezonban, igaz tőle négy alkalommal is vereséget szenvedett Németh Zsolt a Hőszig -IsoteQ – Szigetvári Birkózó SE 60 kilós birkózója. A szabadfogásban otthonosabban mozgó szigetvári fiú, most saját fogásnemében is biztosította helyét az élmezőnyben, mivel a mindent eldöntő mérkőzésen, kisarányú /1-0, 1-1/ pontozásos vereséget szenvedett orosházai ellenfele ellen, így a dobogó ezüstérmet jelentő második fokára állhatott föl. Ugyanebben a súlycsoportban, Andor Tibor is folytatta jó tavaszi szereplését. Bár ő egy súlycsoporttal lejjebb is harcban állt a címeres mezért ebben az évben, most nem fogyasztott, hanem egy súllyal feljebb kiváló teljesítményt produkálva lett bronzérmes. Az U23 országos bajnoksággal párhuzamosan, a szigetvári birkózó egyesület fiatalabb és kezdő birkózói, Sárváron a város sportnapjának keretein belül megrendezett, ugyancsak szabadfogású viadalon szerepeltek. Vegyes korcsoportban, az óvodásoktól az ifjúsági versenyzőig 13 szigetvári versenyző lépett szőnyegre a mérlegelt közel 150 fiú között. A versenyen minden súlycsoportban csak egy bronzérmet osztottak, a kisdöntőben kissé bosszantóan, több sportolónk alul maradt ellenfeleivel szemben, ennek ellenére a szakosztály vezetői elégedettek lehetnek, mivel kezdő birkózók is nagyszerűen helytálltak, és a selejtező folyamán sok szép győzelmet szereztek. Eredmények: 1. helyezettek: Boskovics Richárd /Gyermek kcs. 20 kg/ Szokol Levente /Gyermek kcs. 35 kg / Szilágyi Márk /Serdülő kcs. 58 kg/ 2. helyezettek: Orsós Péter /Diák kcs. 63 kg/ Kuti Róbert /Serdülő kcs. 80 kg/ 3. helyezettek: Vermes László /Gyermek kcs. 23 kg/ Csór Dominik / Ifjúsági kcs. 63 kg/ 4. helyezettek: Csonka Bálint /Gyermek kcs. 26 kg/ Illés Bence /Gyermek kcs. 29 kg/ Illés Gábor /Diák kcs. 38 kg/ Bedő Tamás /Diák kcs.58 kg/ Orsós Krisztián /Serdülő kcs. 58 kg/ Bognár Dávid /Serdülő kcs. 63 kg/ ![]() ![]() ![]() Szigetvári aranyérem a diákolimpián… Továbbra is szépen menetelnek a Hőszig – IsoteQ –es szigetvári birkózók. Az elmúlt hétvégén pénteken, 203 versenyző részvételével, Tatabányán került megrendezésre a 1999-2000-ben született fiúk diákolimpiájának szabadfogású országos döntője, ahol a 76 kilósok súlycsoportjában szereplő Galambos Milán, ellentmondást nem tűrő teljesítménnyel, minden ellenfelét két vállra fektette és szerezte meg az aranyérmet. A szigetvári birkózó egy korcsoporttal feljebb a serdülők között is már szép eredményekkel büszkélkedhet, valamint egy másik sportágban, cselgáncsban is az ország élvonalában szerepel. Szombaton tovább folytatódott a sikersorozat, mivel a szabadfogású juniorok Szigetszentmiklóson, küzdöttek az országos bajnoki címért. A részvevő 5 szigetvári birkózó közül, hárman kerültek dobogóra. A 60 kilós súlycsoportban, Németh Zsolt és Oláh Richárd, külön ágról birkózta be magát a harmadik helyig, míg a leányok korcsoportjának 67 kilós súlycsoportjában Badari Zsófia szerzett bronzérmet. |
JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL










Törökszentmiklóson kiváló körülmények fogadták az országos döntőbe jutott sportolókat, ahol a tavaszi rangsorversenyek alapján, a súlycsoportok első 16 helyen kvalifikált birkózója léphetett szőnyegre. A szigetváriak, súlycsoportjában első helyen rangsorolt diák korcsoportos versenyzője, abszolút esélyesként ellenmondást nem tűrő teljesítménnyel szerezte meg a bajnoki címet. A szigetvári birkózó az összes győztes mérkőzést figyelembe véve 36 technikai pontot gyűjtött, ezzel szemben ellenfeleinek mindössze egyetlen pontot engedélyezett. A most már háromszoros országos bajnok júniusban, korkedvezménnyel a Magyar Birkózó Szövetség engedélyével az egyel idősebb korcsoport országos bajnokságán a serdülők között is szerencsét próbál, ahova a 6. helyen rangsorolta magát.
E közben folytatódik az ifjúsági korcsoportos birkózók felkészülése a nyáron megrendezendő utánpótlású világversenyekre, közöttük a Hőszig – IsoteQ-es szigetvári csapat VB. 5. helyezettjével, Galambos Ramónával. A szigetvári birkózó hölgy, május 26-27.-én a Grand Prix Of Germany női versenyen lép szőnyegre, ahol az indulók névsorában az európaiak mellett, a tengerentúlról Dél – Amerikából, valamint Ázsiából is érkeznek sportolók. A válogatott szakvezetők szerint, a tehetséges birkózó hölgy felkészülése a tervek szerint alakul, mivel az elmúlt hétvégén megrendezett Szigetvíz Kupa országos rangsorversenyen erőfeszítés nélkül győzedelmeskedet - ezt Módos Csaba a szigetvári birkózó szakosztály vezetőedzője is megerősítette.



Továbbra is szépen menetelnek a Hőszig – IsoteQ –es szigetvári birkózók. Az elmúlt hétvégén pénteken, 203 versenyző részvételével, Tatabányán került megrendezésre a 1999-2000-ben született fiúk diákolimpiájának szabadfogású országos döntője, ahol a 76 kilósok súlycsoportjában szereplő Galambos Milán, ellentmondást nem tűrő teljesítménnyel, minden ellenfelét két vállra fektette és szerezte meg az aranyérmet. A szigetvári birkózó egy korcsoporttal feljebb a serdülők között is már szép eredményekkel büszkélkedhet, valamint egy másik sportágban, cselgáncsban is az ország élvonalában szerepel.
Szombaton tovább folytatódott a sikersorozat, mivel a szabadfogású juniorok Szigetszentmiklóson, küzdöttek az országos bajnoki címért. A részvevő 5 szigetvári birkózó közül, hárman kerültek dobogóra. A 60 kilós súlycsoportban, Németh Zsolt és Oláh Richárd, külön ágról birkózta be magát a harmadik helyig, míg a leányok korcsoportjának 67 kilós súlycsoportjában Badari Zsófia szerzett bronzérmet.